Az unikornis, azaz a mondabeli egyszarvú állat számos mitikus jellemzővel bír, ezek egyike pedig a különlegessége és ritkasága. A gyülekezési jogi gyakorlatban legalább ennyire nem mindennapos egy olyan rendezvény, amelyet egy önkormányzat szervez és amelynek a megtartását – erre vonatkozó külön bejelentés nélkül – a rendőrség a gyülekezésről szóló törvény alapján megtiltja. A tiltó határozat nyomán pedig éppen a főpolgármester nyilatkozatában bukkan fel a címben is említett egyszarvú, eszerint ugyanis “a rendőrség akár az unikornis-sétáltatást is megtilthatta volna határozatában”. Ha azonban komolyabbra, egyben alkotmányjogira fordítjuk a kérdést, akkor jelentősége van annak, hogy vajon

lehet-e önkormányzati rendezvényt a gyülekezési hatóságnak gyűlésként azonosítania és megtiltania, milyen feltételeket, körülményeket kell ehhez érdemben megvizsgálni, minősíteni.

Jelen írás – műfajából is adódóan – ennek a szűkebb, de annál izgalmasabb kérdésnek a tárgyalására vállalkozik, vagyis nem vizsgálja a Pride megtilthatóságával összefüggő tartalmi kérdéseket, az eddig megszületett rendőrségi határozatokat és kúriai döntéseket. Így, akit komplexebb friss szakmai, alapjogi elemzés érdekel, annak érdemes lehet elolvasnia például Orbán Endre tanulmányát. Ebben a szerző részletesen értékeli a gyülekezési törvény módosítását követően a jogalkalmazók, a gyülekezési hatóság és a bíróság mozgásterét és alkotmányos felelősségét. A tanulmány amellett érvel, hogy a gyülekezési törvény új tiltó rendelkezése nem alkalmas a Pride megtiltására, illetve a gyülekezési törvény módosításának az alaptörvény-módosítás ellenére is felmerülhet az alkotmányellenessége.

Érdemes azonban valamennyire az elején kezdeni a történetet: hogyan jutottunk el idáig. Hosszú ideje sokakat foglalkoztató kérdés, hogy a 2025 tavaszán elfogadott alaptörvény-módosítás, majd a gyülekezési törvény módosítása nyomán meg lehet-e (jogszerűen) tartani Budapesten az immár 30. Pride felvonulást, vagy azt megtiltja-e a rendőrség (és a bíróság). Ha pedig megtiltja, akkor vajon felléphetnek-e azokkal szemben, akik részt vesznek a rendezvényen. Nem segíti az eligazodást, hogy a kérdésben egymásnak ellentmondó politikai nyilatkozatok, jogi álláspontok születtek, a rendőrség hasonló tárgyú rendezvényt először tudomásul vett, aztán egy másikat megtiltott, majd a tiltó határozatokat a bíróság is felülvizsgálta. A már eddig is fordulatos történetben újabb csavarként 2025. június 16-án Budapest főpolgármestere bejelentette, hogy a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal együttműködésben 2025. június 28-án “Budapest Büszkeség” (angolul “Budapest Pride”) elnevezésű – nem a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó – önkormányzati rendezvény megtartására kerül sor

A Budapesti Rendőr-főkapitányság, mint gyülekezési hatóság minderről a sajtóból értesült, majd megkereste az ügyben a fővárosi főjegyzőt, aki válaszában hivatalosan jelezte, hogy mikor és mely helyszínen (útvonalon) fogják tartani az önkormányzati rendezvényt. A gyülekezési hatóság az önkormányzat képviselőit egyeztetésre hívta, amelyen nem jelentek meg, a főpolgármester viszont levelében jelezte, hogy nem tett a hatályos gyülekezési törvény hatálya alá tartozó bejelentést, azt közhatalmat gyakorló önkormányzatként nem is tudna tenni, a Budapest Büszkeség önkormányzati rendezvény. Ezt követően a gyülekezési hatóság megállapította, hogy tartalma alapján a bejelentés (és a rendezvény) a gyülekezési törvény hatálya alá tartozik, ezért annak megfelelően bírálja el. 2025. július 19-i határozatában pedig a gyűlés megtartását adott helyszínen és időpontban megtiltotta. A határozattal szemben a Fővárosi Önkormányzat nem fordult bírósághoz – összhangban azzal a jogi álláspontjával, hogy önkormányzati rendezvényről van szó, így a tiltásnak sem lehet joghatása.

A részletes rendőrségi tiltó határozat amellett érvel, hogy a gyűlés fogalmi elemei az Alaptörvény és a gyülekezési törvény rendelkezéseiből levezethetőek, a gyülekezési jog gyakorlása kapcsán a gyűlés célja a meghatározó, vagyis azt kell vizsgálni, hogy mennyire kötődik véleménykifejezéshez, a véleményszabadság gyakorlásához. Ha mindez alátámasztható, a rendezvény formája és kontextusa alapján egyaránt a véleménynyilvánításhoz kapcsolódik, akkor azt gyűlésnek kell tekinteni. Ha pedig gyűlésről van szó, akkor annak a megtartására kizárólag a gyülekezési törvény alapján, a törvényi keretek között kerülhet sor, így vizsgálni kell azt, hogy felmerül-e tiltó ok. A határozat rámutat arra, hogy gyűlést nemcsak természetes személy, hanem jogi személy, így az önkormányzat is szervezhet, különösen ha abban más szervezetek társszervezőként vesznek részt.

Összegezve a gyülekezési hatóságnak joga van a tartalma alapján eldönteni, hogy mi számít a törvény hatálya alá tartozó gyűlésnek és mi nem, ebből szempontból pedig nem releváns, hogy önkormányzat a szervező.

Adva van tehát a rendezvény/szervező előkérdés tekintetében két egymással gyökeresen ellentétes jogi álláspont, az egyik a tartalomra, a másik pedig főként a szervező alapjogi jogállására fókuszál. A kérdés, hogy alkotmányossági szempontból melyik lehet meggyőzőbb, következetesebb érvelés.

Érdemes azzal kezdeni a kérdésről való gondolkodást, hogy alapvetően a gyülekezési joggal foglalkozó szakirodalom és a joggyakorlat is (eddig) egységesnek látszik abban, hogy a gyülekezési szabadság védelmi jellege miatt közjogi jogi személyeket nem illethet meg. Mindez azt jelenti, hogy nem esnek a gyülekezési jog védelmi körébe az állami, önkormányzati rendezvények akkor sem, ha azokon közügyekkel, politikai kérdésekkel kapcsolatos beszédek, véleménynyilvánítások hangoznak el. 

A magyar ombudsman, az akkori elnevezése szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosa még 2008-ban és 2009-ben kiemelten, egy külön alapjogi projekt keretében foglalkozott a gyülekezési szabadságot, a rendezvények megtartását, bejelentését és feloszlatását érintő akkor igen aktuális kérdésekkel. Az egyik jelentés (OBH-2058/2008) azt vizsgálta meg, hogy felvethet-e aggályokat az, hogy az egyes állami (vagy önkormányzati) rendezvények biztosítását az állam a Rendőrség helyett személy- és vagyonvédelmi tevékenységet folytató (ún. őrző-védő) magánvállalkozásokra bízta. Mindez a vizsgált kérdés szempontjából látszólag nem tűnik sem érdekesnek, sem relevánsnak.

Az ombudsman e jelentésben azonban az említett kérdéskör (rendezvények biztosítása) kapcsán azt is elemezte, hogy mely rendezvények és miért tartozhatnak a gyülekezési jog gyakorlása körébe, ezen belül pedig az állami, önkormányzati rendezvények a gyülekezési jog hatálya alá tartozó gyűlésnek minősülhetnek-e. Az ombudsman elvi kiindulópontja az volt, hogy az állam és – e minőségükben – az önkormányzatok nem lehetnek alapvető jogok alanyai. Az alapjogi védelemnek ugyanis az állammal szemben van értelme, az alapjogok célja, hogy az egyén jogosultságait garantálja az állammal szemben. Így az állam, vagy az állam képviseletében eljáró személy a jelentés érvelése szerint a gyülekezési jog alanya sem lehet, állam vagy önkormányzat nevében nem lehet gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényt szervezni. Az akkor hatályos gyülekezési törvény alapján ezek az állami, önkormányzati ünnepségek – jellegüket tekintve – minősülhetnek kulturális rendezvénynek (jellemzően ugyanis a kultúrával kapcsolatos programok vannak többségben), így formailag sem tartoznak a gyülekezési törvény hatálya alá. Az ombudsman ugyanakkor arra is rámutatott, hogy előfordulhat ugyanakkor, hogy ilyen rendezvényen politikai beszédek hangzanak el, ennek nyomán pedig a hallgatóság egy része – egyénileg vagy közösen – tetszésének vagy ellenszenvének ad hangot. 

A jelentés rögzíti, hogy dacára annak, hogy az ott elhangzottaknak van-e, lesz-e (politikai) kommunikációs jogi jellege, állami, önkormányzati rendezvény sem előzetesen, sem utólagosan nem válhat „gyülekezéssé”, a jelenlévők pedig nem minősülhetnek „gyülekezés” résztvevőinek, ennek megfelelően pedig az ilyen rendezvények – értelemszerűen – nem is oszlathatóak fel.

A hatályos gyülekezési törvény – a korábbi szabályozással ellentétben – nem határozza meg azt, hogy mely rendezvények nem tartoznak a hatálya alá (például a családi vagy a kulturális rendezvények), sőt a gyűlés fogalmát is lazán határozza meg (legalább két személy részvételével közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott nyilvános összejövetel), amibe látszólag sok minden beleférhet. De akkor mégis mi az, aminek súlya van, ami számít, hogyan lehet eligazodni az érvek labirintusában?

A bizonytalanságot alapvetően az okozza, hogy alapvetően egy részben kulturális jellegű, részben a véleményszabadság gyakorlását magában hordozó rendezvény főszabályként inkább a gyülekezési jog hatálya alá tartozó gyűlés “szeretne lenni”, méghozzá logikusan. Egyrészt azért, mert utóbbinál nem engedélyezés, hanem “csak” bejelentés van. Másrészt a tudomásul vett gyűlés alkotmányos és praktikusan rendőrségi védelem alatt áll az ellentüntetőkkel, tiltakozókkal szemben, amelynek egy korábbi időszakban konkrétan éppen az eddig Pride-ok egy része esetében kiemelt jelentősége volt. Ha nem is teljesen valószínűtlen, de a körúti unikornisokhoz hasonlóan szokatlan, hogy egy nyilvános, közterületen tartott rendezvény inkább ki akar kerülni az alapjogilag védett rezsim alól. Mindez nyilvánvalóan szoros összefüggésben van a szokatlan megtiltási ok intézményesítésével. Bár volt arra precedens, hogy a rendőrségi megtiltás veszélye miatt szélsőséges szervezetek próbálták kulturális rendezvényként eladni az általuk szervezett eseményt. Olyan esetre is volt példa, hogy a gyülekezési jogi tartalom relatív rugalmasságát kihasználva egy zenei fesztivál idején és helyén próbáltak gyűlést bejelenteni egyes szervezetek, amely szintén felvet bőven izgalmas alapjogi kérdéseket.

Érdekességképp említhető a német alkotmánybíróság egyik irányadó döntése, amely kifejezetten azt vizsgálta, hogy a bíróságoknak milyen módon lehet minősíteniük alkotmányos védelmet élvező gyűlésnek vagy éppen “kulturális” (zenés-táncos) rendezvénynek az adott eseményt (Love Parade). Itt egy alapos szempontrendszert olvashatunk (például vizsgálni kell, hogy mennyire van valóban jelen a tiltakozás/kiállás valami ellen/mellett). A lényeg azonban a védelem, nem pedig a megtilthatóság.

Jelen esetben ugyanakkor hangsúly nem azon van, hogy egy gyülekezési jog gyakorlására irányuló gyűlés kulturális rendezvényként szeretné “eladni” magát, hanem, hogy egy önkormányzat által szervezett rendezvény átcímkézhető-e gyűléssé a szervező szándéka ellenére. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy egy állami, önkormányzati rendezvényen tipikusan elhangoznak politikai beszédek, a közönség részéről pedig véleménykifejezésre is sor kerülhet. A szürke zóna miatt eleve nehéz feladat annak az egzakt jogi minősítése, hogy egy ilyen esemény a bejelentés alapján mennyire lehet véleménykifejezés vagy mennyire lehet inkább egy “buli”. Képzeljük el például azt, hogy akár egy koncertből lehetne-e egy gyűlést “csinálni” így, ha olyan zenekarról vagy előadóról van szó, aki gyakran, sarkosan szólal meg közéleti kérdésekben. A megtiltás – a rendezvény feloszlatásához képest, amely egy bekövetkezett helyzetre (békés jelleg elvesztésére) reagál – mindig egy preventív jellegű korlátozás, amely előzetesen, a bejelentés tartalmára építve nem engedi egy gyűlés megtartását.Leginkább azt kell szem előtt tartanunk, hogy egy gyűlés szervezése alapjog-gyakorlás, a gyülekezési szabadság gyakorlásának része. Vitakérdés, hogy egy önkormányzat jogi személyként rendelkezhet-e valamely alapjoggal, de egy szabadságjog-gyakorlása bizonyosan nem tartozhat e vitatható körbe. A vélt tartalomra és kontextusra hivatkozva tehát ennek értelmében komoly veszélyt hordoz magában az említett alapvető és jól alátámasztható alkotmányos tétel felülírása, áttörése úgy, hogy eközben számolnunk kell az ilyen jellegű átminősítések súlyosabb alapjogi mellékhatásaival. Vagyis, hogy az állam nem a védelem, hanem a megtiltás érdekében minősít egy rendezvényt gyűlésnek.