1. Megüresedő helyek betöltése az Országgyűlésben

A 2026. április 12-ei országgyűlési választás és az új Országgyűlés felállásától számított első (kicsit több mint) 150 nap már most hatalmas változásokat hozott hazánk jogrendszerébe, közéletébe és politikai berendezkedésébe, melynek talán egyik legkorábbi és legszembetűnőbb eredménye az országgyűlési képviselők összetételében volt megfigyelhető. A TISZA Párt a választásokon végül 141 képviselői helyet szerzett, míg a FIDESZ-KDNP pártkoalíció összesen 52 helyet, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 6 mandátumot tudott megszerezni. Ezen eredmény alapvetően alakította át az eddigi 16 évben uralkodó országgyűlési összetételt, melyet csak fokozott a FIDESZ közvetlenül a választások után meghozott azon döntése, hogy a 42 országos listán megszerzett parlamenti mandátumukat nem a listájuk elején szereplő jelöltek fogják betölteni. Sőt, ezen személyek közül összesen 25-en mondtak le a parlamenti székükről, melyet azóta még a közelmúltban is újabb egyéni lemondások követtek, így a párt olyan prominens tagjai is búcsúztak a parlamenti munkától mint Szijjártó Péter vagy Lázár János, és hivatalos bejelentések, illetve sajtóértesülések szerint az év végéig még várhatóak átrendeződések a FIDESZ frakció országgyűlési soraiban. Ezen folyamatnak volt köszönhető, hogy mind a választások és az Országgyűlés megalakulása között, mind azt követően alapjaiban változott meg az ellenzéki pártkoalíció képviselőinek összetétele, és az előre összeállított jelölti listáról a párt kizárólagos döntése folytán bárhonnan kikerülhettek az új képviselők, legyen az a lista 43. vagy akár 210. és 222. helye, ahogy az a FIDESZ két legújabb képviselője, Palóc André és Hortay Olivér esetében történt, a pártkoalíció szavazóinak bármilyen érdemi tájékoztatása vagy döntésbe való bevonása nélkül.

2. Alkotmányjogi perspektíva: a közvetlenség alapelvének sérelme?

Az ellenzéki pártkoalíció fentebb bemutatott stratégiáját számos politikai elemzés górcső alá vette már, azonban érdemes rámutatni a FIDESZ-KDNP által választott stratégia, és az azt lehetővé tevő választási szabályozás egy érdekes alkotmányjogi aspektusára is, mely felveti a rendszerváltás óta változatlan, megüresedett listás képviselői helyekkel kapcsolatos rendelkezések választási alapelvekkel való összeegyeztethetőségét. A jelenlegi magyar szabályrendszer ugyanis mind az európai parlamenti választások[1], mind a listán mandátumot szerző országgyűlési képviselők[2], mind pedig a helyhatósági választások esetén a vármegyei, a kompenzációs és a fővárosi közgyűlési listák esetében[3] elsősorban a jelölő szervezetek számára biztosítja a lehetőséget, hogy bejelentsék, listájukról ki tölti be a megüresedő képviselői helyet (akár a mandátumkiosztás előtt vagy azután), és csupán szubszidiárius jelleggel tartalmazza a listán soron következő nem mandátumot szerzett jelölt mandátumszerzési lehetőségét. Felmerül azonban a kérdés, hogy ezen szabályozási megoldás sérti-e a közvetlenség alkotmányos választási alapelvét[4]?

Ezen kérdés megválaszolásához először érdemes körvonalazni, mit is jelent pontosan a választások közvetlenségének alkotmányos alapelve, és abból milyen alkotmányos követelmények származnak a jogalkotóra nézve a választási szabályok kialakítása során. A magyar Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépése óta eddig egy esetben foglalkozott a választások közvetlenségének alkotmányos tartalmával a 26/2014. (VII. 23.) AB határozatban, melyben az indítványozó a budapesti kerületi polgármesterek automatikus fővárosi közgyűlésbe való bekerülését tartotta ellentétesnek részben a választások közvetlenségének elvével, mivel a szavazók a közgyűlés ezen tagjaira közvetlenül nem adhattak le szavazatot. Az Alkotmánybíróság végül jelen esetben nem állapított meg alaptörvény-ellenességet, arra hivatkozva, hogy a közvetlenség elvével nem ellentétes az, ha a választók egy szavazatukkal az adott jelöltet automatikusan két képviseleti pozícióval is felruházzák[5]. Ennek ellenére, jelen határozatában az Alkotmánybíróság felvázolta a választások közvetlenségének alapvető követelményét, mely tiltja a közvetett választási intézmények (ennek legismertebb példája az Egyesült Államokból is ismert elektori rendszer) alkalmazását[6], azaz, hogy a választók által leadott szavazatok és a képviselői mandátum megszerzése közé egy köztes akarat beékelődjön a választási folyamatba[7].

Ezen felül, mind a magyar, mind más európai országok  jogirodalmában kialakult a közvetlenség elvének egy sokkal részletesebb követelményrendszere. Münch, német jogtudós szerint például egy olyan tisztán pártszavazásos rendszer is sértené a választások közvetlenségének elvét, melyben a választók csak a pártokra szavaznak, akik ezek után maguk jelölik meg a képviselőiket[8]. Elvi elvárás ezen felül a közvetlenség elvének érvényesülésekor, hogy a választópolgár szava legyen a döntő a mandátumot szerző személy kapcsán[9]. A közvetlenség elve tehát azt is megköveteli, hogy a választópolgár a szavazás előtt és a szavazáskor is felismerhesse, hogy kik versenyeznek a mandátumért, és hogyan hathat ki a szavazat az egyén sikerére vagy sikertelenségére[10]. Listás szavazásnál ez tehát azt jelenti, hogy a jelölteknek és a mandátumszerzés sorrendjének a választópolgár előtt már a szavazáskor ismertnek kell lennie[11]. Sachs, német jogtudós szerint alkotmányellenes lenne egy olyan szabályozás ez alapján, melyben a megválasztott képviselő lemondása esetén maga határozhatná meg, hogy ki kapja a mandátumát[12]. Hasonlóképpen nem lenne megengedhető, hogy a jelölő szervezetek a listát utólagosan kiegészítsék vagy megváltoztassák[13].

Az előzőekben bemutatott elvi megállapítások alapján tehát mindenképpen kijelenthető, hogy felmerül a közvetlenség elvének sérelme a fentebb bemutatott magyar szabályozás kapcsán, hiszen a jelenlegi rendelkezések lehetőséget biztosítanak arra a pártok számára, mint közbeiktatott fórum, hogy alakíthassanak azon, hogy egy mandátumot szerző jelölt kiesése esetén ki töltse be a megüresedett mandátumot. Természetesen ebben az esetben semmiképpen sem beszélhetünk egy burkolt elektori rendszer alkalmazásáról, hiszen a pártok maguk nem szavaznak ezekre a jelöltekre, a listák mandátumszerzéseit mindenképpen csak a választói akarat befolyásolja. Ennek ellenére, ahogy az az előbbiekben bemutatásra került, a közvetlenség elve azt is megköveteli, hogy az egyéni képviselői mandátumszerzés és a szavazatok közé semmilyen köztes akarat ne ékelődhessen be, míg a jelen magyar szabályozás megteremti azt a lehetőséget, hogy a pártok korlátlanul alakíthassanak azon, hogy kik és  milyen sorrendben szerzik meg a listáról a mandátumot, a listára szavazatot leadó választók számára előre nem látható módon, mely nem sokban különbözik azon megoldástól, amelyben a választók csupán a pártra adják le a szavazatukat, és a párt jelöli meg ezek után a képviselőit. Igaz, a jelen magyar szabályozásban az egyes választó megismerheti a potenciális jelöltek névsorát, azonban a választás előtt és a szavazás pillanatában nem bizonyosodhat meg minden kétséget kizáróan arról, hogy a listán szereplő jelöltek milyen sorrendben töltik majd be a megszerzett képviselői helyeket. Ezen lehetőséggel tehát a magyar szabályozás megteremti a pártok számára azt a lehetőséget, hogy korlátlanul alakítsanak a választások lezárultakor eredetileg kialakult választói akaraton.

3. Nemzetközi példák – máshol hogyan töltik be a megüresedett mandátumokat?

Ezen megfontolások mellett összehasonlításként, illetve az előzőekben felvázolt esetleges alaptörvény-ellenesség feloldásának lehetőségeinek áttekintése érdekében, érdemes azt is megvizsgálni, hogy milyen mandátumbetöltési megoldásokat alkalmaznak más európai országokban a megüresedett listás képviselői helyek betöltésére. Jelen írás keretei sajnos nem teszik lehetővé egy kimerítő elemzés elvégzését, azonban ha csupán azon európai országok legfőbb népképviseleti szervei képviselőinek választását szabályozó, jelen kérdést rendező választási rendelkezéseit tekintjük át, amelyek a magyarországi rendszerhez hasonlóan teljesen zárt listás rendszert alkalmaznak[14], akkor azt láthatjuk, hogy alapvetően rendkívül unikálisnak mondható a jelenlegi hazai megoldás. Ilyen jellegű, pártdöntésen alapuló listás mandátumhelyettesítési rendszer egyedül Horvátországban található meg, és ott is csak abban az esetben, ha az adott lista jelölő szervezete egy politikai párt[15]. A további zárt listás rendszert használó országok nagy többségében főszabályként alkalmazandó azon megoldás a listás képviselői mandátumok megüresedése esetén, hogy a mandátumot megszerző párt listáján az első mandátumot nem szerző jelölt automatikusan betölti a megüresedett képviselői helyet, természetesen megtartva a jelöltnek azt a lehetőséget, hogy indokolási kötelezettség nélkül lemondjon a képviselői helyről, ezzel megnyitva a lehetőséget a listán következő jelölt előtt. Egy másik, kevésbé elterjedt helyettesítési megoldást alkalmaznak Európában például Spanyolországban[16] és Németországban[17], ahol a jelölteknek vagy a pártoknak lehetőségük van a választások előtt helyettesek megnevezésére vagy helyettesi lista összeállítására, mely esetben az ott megjelölt első helyettes tölti be a megüresedett parlamenti helyet. Az előbb bemutatásra kerülő mindkét szabályozási módozat megfeleltethető a választások közvetlenségének elvének, hiszen mindkét esetben egy előre meghatározott és megismerhető rendben, úgyszólván automatizmuson keresztül történik a kiesett képviselők helyettesítése, ahol a választók már a választás napja előtt tájékozódhatnak arról, hogy egy esetleges mandátum megüresedése esetén pontosan kik és milyen sorrendben tölthetik be az adott képviselői helyet, és ennek tudatában adhatják le szavazatukat az adott listára.

4. Az alkotmánysértés orvoslása – de lege ferenda

Az előzőekben tehát láthattuk, hogy milyen alapvető követelményeket támaszt a közvetlenség elve a választási eljárással kapcsolatban, és ezen követelményekkel mennyiben ellentétes a jelenlegi magyar szabályozási rendszer, majd bemutatásra került, hogy milyen megoldásokat alkalmaznak a magyar választási rendszerhez hasonlatosan zárt listás választásokat lebonyolító országokban. Ezen szempontok alapján egy olyan de lege ferenda javaslattal élnék a mindenkori jogalkotó felé, hogy megfontolásra érdemesnek tartom jelenlegi helyettesítési rendszerünk revízióját akár a mostani szubszidiárius szabályunk főszabállyá tételével (hasonlatosan a legtöbb európai országhoz), vagy akár egy, a német vagy spanyol rendszerhez hasonlatos konkrétan összeállított helyettesi rendszer bevezetésével. Egy ilyen jellegű módosítás nem csak, hogy összhangban lenne a közvetlenség választási alapelvével, de a választók számára kiszámíthatóbbá és átláthatóbbá tenné a képviselői helyettesítési rendszert, jobban biztosítaná a szavazáskor kialakuló választói akarat leképeződését a mandátumbetöltési rendben, és ezek mellett a pártoktól csupán egy nagyobb fokú előrelátást és átgondoltságot várna el a jelölti listák összeállításakor, akár fenntartva számukra az esetleges adaptáció lehetőségét is.

Gyimóthy Mátyás (joghallgató, ELTE ÁJK)

---

[1] Ehhez lásd: a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) 207/A. §-át és az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló 2003. évi CXIII. törvény 10. § (1) bekezdését.

[2] Ehhez lásd: a Ve. 207/A. §-át és az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény 20. § (1) bekezdését.

[3] Ehhez lásd: a Ve. 207/A. §-át és a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 21. § (2) bekezdését.

[4] Alaptörvény 2. cikk (1) bekezdése.

[5] 26/2014. (VII. 23.) AB határozat, [27].

[6] 26/2014. (VII. 23.) AB határozat, [21].

[7] BODNÁR Eszter: A választójog alapjogi tartalma és korlátai. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014, 117. o.

[8] MÜNCH, Ingo von: Artikel 38. In Kunig, Philip: Grundgesetz-Kommentar. C. H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 1995, 589. o.

[9] HUFEN, Friedhelm: Staatsrecht II.-Grundrechte. Verlag C. H. Beck, München, 2009, 747. o.

[10]PIEROTH, Bodo-SCHLINK, Bernhard: Grundrechte-Staatsrecht II. C. F. Müller, Heidelberg-München-Landsberg-Frechen-Hamburg, 2011, 285-286. o.

[11] MÜNCH 1995, 589. o.

[12]SACHS, Michael: Verfassungsrecht II Grundrechte, Springer, Berlin-Heidelberg-New York, 2003, 510. o.

[13] BODNÁR 2014, 117. o.

[14] Ezen országok:  Albánia, Andorra, Észak-Macedónia, Georgia, Horvátország, Németország, Olaszország, Portugália, Moldova, Montenegró, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovénia és Ukrajna

[15] Act on The Election of Representatives to the Croatian Parliament Article 12 Paragraph 1.

[16] Federal Elections Act of Germany Section 48.

[17] Representation of the people Institutional Act  of Spain Section 164. Paragraph 1.