2022-ben Birmingham város helyi szinten tiltotta be, hogy a területén lévő abortuszklinika előtt az “abortusz támogató vagy ellenző” tevékenységet folytassanak. 2023-ban az angol parlament elfogadta a közrend védelméről szóló, “Public Order Act” nevű törvényt. A jogszabály tiltja, az abortuszklinikák “biztonsági zónáján” belül az olyan cselekményeket amelyek célzatosan vagy gondatlanul az abortusszal kapcsolatos döntés befolyásolására, az abortusz igénybevételének megakadályozására irányulnak, illetve riadalmat, stresszt okoznak. Egy életpárti aktivista a helyi, majd az angol parlament által alkotott jogszabályt követően is több ízben egy birminghami abortuszkilinika előtt  “álldogált”. A rendőrök kérdéseire válaszul elárulta, hogy azért tartózkodik a klinika előtt, mert magában imádkozik. Az aktivistát többször letartóztatták, azóta jogerősen felmentették.

Az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban történt, egymáshoz nagyon hasonló “torta-ügyek” bejárták az egész világot.  Az ügyek alapja az volt, hogy egy pék és egy cukrász vallási okokra hivatkozással megtagadták az azonos neműek házasságának megünneplésére szánt torták elkészítését. 

Ilyen, és ezekhez hasonló ügyek egyre gyakrabban jelennek meg a közéletben, és osztják meg a jogásztársadalmat is.

A vita azért (is) ilyen éles, mert az események mögött meghúzódó jogi feszültség az egyik legérzékenyebb alapvető jogot, a lelkiismereti és vallásszabadságot sérti.

Másik oldalról meg persze, az egyes ember lelkiismereti meggyőződése és annak kifejezése is sértheti, akár mások alapvető jogait, akár olyan elveket, amik meghatározzák a társadalmunkat. Mondhatjuk tehát egyrészről azt, hogy az egyén lelkiismereti és vallásszabadságának védelme alatt áll a “néma ima” vagy a torta-készítés megtagadása, másik oldalról viszont érvelhetünk akként, hogy ezek a magatartások sértik a világnézeti semlegesség és az egyenlőség követelményeit.

Az alapjogokat ismerő olvasó (nagyon helyesen) várhatja, hogy a konfliktus feloldása érdekében, ha van ilyen, azonosítsuk az alapjogi konfliktust, majd a szükségességi-arányossági tesztet (ez a teszt foglalja magába azokat a szempontokat, amik alapján az alapjogi ítélkezést végző bíróságok eldöntik, hogy egy-egy alapjogi konfliktust hogyan oldjanak fel) lefolytatva mutassuk be, hogy milyen eredmény születne.

A bejegyzés azonban most nem a képzeletbeli alapjogi teszt lefolytatásával igyekszik megoldást találni, hanem két, a konfliktus mögött meghúzódó elméleti dilemma rövid bemutatásával próbálja érthetőbbé tenni, hogy miért olyan nehéz a bevezetőben vázolt esetek jogi minősítése.

A problémák megoldására két út állhat előttünk. Megpróbálhatjuk meghatározni, hogy vajon a lelkiismereti és vallásszabadság általi védelemben részesül-e a „néma ima”, vagy a tortakészítés lelkiismereti okokra történő megtagadása. A másik lehetséges útvonal, hogy azt próbáljuk meghatározni – lelkiismereti szabadság ide, vagy oda -, hogy mi az a sérelem/kár, amit semmiképpen nem okozhatunk, még az alapjogi védelemre érdemes magatartásokkal sem, másoknak. A továbbiakban a két lehetséges gondolati úton szembejövő bizonytalanságokat mutatom be.

Első út: a lelkiismereti és vallásszabadság védelmi köre

A dilemma megoldásában a jogtudomány nem ad nekünk egyértelmű útmutatást. Neves jogászok érvelnek amellett, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság csak addig védi az egyént amíg az az ő magánügyeire vonatkozik (pl. hogyan folytatja az életét, hogyan éli meg vallását egyedül, vagy akár másokkal közösen). Attól a ponttól kezdve, ahogy már hatást gyakorol másokra, vagy a politikára vonatkozik, onnantól közüggyé válik, ahol már nincs szerepe az egyén meggyőződésének. [többek között lásd: John RAWLS: The Idea of Public Reason Revisited, The University of Chicago Law Review vagy Sandra FREDMAN: Substantive equality revisited]

Szintén neves jogászok viszont azt mondják, hogy a vallás kizárása a közéletből nem célravezető, hiszen a vallási indíttatású vélemények jótékony hatással voltak az alapjogok és a demokrácia fejlődésére. Jürgen Habermas, aki korunk egyik legnagyobb politika-, és jogfilozófusa, azt állítja, hogy a vallásszabadsághoz való jog nem is biztosítható akkor, ha azt csak a magánügyekre korlátozzuk, hiszen a vallási tudatban nem választható ketté a politikai tartalom az élet többi területétől, hanem a vallás a hívő egész életvitelére, így szükségszerűen a társadalmi-politikai létezésére is kihat. [Jürgen HABERMAS: Between Naturalism and Religion (Cambridge Polity Press 2008)]

A második út: a kár, amit másoknak nem okozhatunk

Az első megközelítéshez hasonlóan, az egyenlőségen esett sérelmek meghatározása és megengedhetősége is olyan kérdések, amelyek kapcsán megosztott a tudomány. Egyes elméletek szerint az általános szabályoktól való mentesség érdekében lelkiismereti okokra történő hivatkozás (ezt nevezzük lelkiismereti kivételnek) addig megengedhető a társadalomban, amíg az nem okoz másoknak kárt. Az viszont, hogy mi az a kár, megint nehezen meghatározható. Neves jogtudósok szerint a kár lehet anyagi, de lehet akár a méltóságon esett kár is. [Douglas NEJAIME – Reva SIEGEL: Conscience Wars in Transnational Pespective] Arról pedig, hogy mit jelent pontosan az anyagi kár, és mit a méltóságbeli szintén nincs konszenzus. Némelyek szerint méltóságbeli kár csak a társadalmi megbélyegzés legsúlyosabb kategóriája lehet [Raymond PLANT: Religion in a Liberal State], míg mások szerint ennél enyhébb cselekmények is kimeríthetik a kár fogalmát [Farrah RAZA: Limitations to the right to religious freedom, Oxford Journal of Law and Religion]. Habár az anyagi kár elsőre sokkal könnyebben meghatározhatónak tűnhet, valójában itt se egyértelmű, hogy anyagi kárnak számít-e például a lelkiismereti mentesség társadalmi költsége.

Alapjogi szempontból persze a kár fogalmánál fontosabb kérdés, hogy mi az a jog amit az egyén lelkiismereti meggyőződése miatt megsért. Ha ez a másik jogosultság szintén alapjog, úgy az ezzel foglalkozó bíróságok elég részletesen kidolgozott szempontrendszer alapján döntik el, hogy melyik alapjog lesz a nyerő, és melyiknek kell meghátrálnia. Az egyenlőségen esett sérelmek esetében sajnos ez a kidolgozott bírósági gyakorlat sem segít. Az egyenlőségnek ugyanis több rétege van: eszmei, alapjogi és az alapjogoknál alacsonyabb jogosultság szintű. Az pedig, hogy a lelkiismereti szabadság az egyenlőség melyik rétegét érinti szintén eldöntheti, hogy az adott jogvita melyik irányba dől el.

Annak ellenére tehát, hogy az abortuszklinika előtti „néma imáról” vagy az azonos nemű párok tortáinak el-nem-készítéséről valószínűleg mindenkinek megvan a véleménye, sem a jogtudomány, sem a joggyakorlat nem ad egyértelmű iránymutatást a kérdések megoldására. Ennek pedig az az oka, hogy olyan, látszólag fogalmi meghatározásokban, minthogy meddig terjed a lelkiismereti és vallásszabadság által nyújtott védelem, vagy hogy mit értünk pontosan a lelkiismereti kivétellel okozott kár fogalmán, nincs konszenzus.

---

A szerző, a témában, Barátból ellenség? A világnézeti semlegesség és a lelkiismereti és vallásszabadság viszonyának legújabb kérdései címmel publikált tanulmánya az MTA Law Working Papers-ben jelent meg.