A legtöbben nagy reményekkel és egy izgalmas karrier ígéretével léptünk be a jogi egyetemre – de hol tartunk ma ezen az úton? A legújabb kutatások összetett képet festenek a munkával való elégedettségről és a mentális egészségről a jogi szakmában. Vajon a kihívás rossz karriertervezésben, készségbeli hiányosságokban, munkahelyi kultúrában vagy magának a szakterületnek a természetében gyökerezik? Havonta megjelenő cikksorozatomban a jogi szakemberek által tapasztalt nehézségeket és az ezeken való túllendülés gyakorlati módjait fogom vizsgálni.

Az alkotmányjog elsőéves tantárgy, ezért évek óta megkérdezem a diákjaimat, hogy miért választották a jogot. Bár néhányan elismerik, hogy a szakmában dolgozó családtagok befolyásolták őket, vagy egyértelmű szándék nélkül döntöttek így, a legtöbben a jól ismert okokat említik: a jogi diploma munkahelyi biztonságot, magas fizetést, intellektuális kihívást és társadalmi presztízst. Sokakat vonz az a gondolat is, hogy hatást gyakorolhatnak – a jogászoktól elvárják, hogy vezető szerepet töltsenek be, és a jog a jót szolgáló eszköz lehet. Mások úgy tekintettek a jogi diplomára, mint értékes ugródeszkára a jogon túli különböző karrierutakhoz.

Ezek az elvárások világszerte általánosak, és az egyetemek aktívan erősítik is őket. Nézzük néhány példát:

„A jogi tanulmányok nem csak abban segítenek, hogy ügyvédi karrierre tegyen szert: olyan sokrétű készségek fejlesztését is előmozdítják, amelyeket számos különböző helyzetben tud majd alkalmazni.” (Oxford)

„Az előnyök túlmutatnak a jogi egyetemen: a karrier elindításához hozzájárul a munkaadók által igényelt, a gyakorlatra kész készségekkel, jobb esélyekkel a gyakorlati helyekre jelentkezésnél, magas sikerrátával az ügyvédi vizsgánál.” (Stanford)

„Te vagy az ideális jelentkező, ha (…) hallgatóként, jogászként és állampolgárként felelősséget érzel természeti és társadalmi környezetünk állapotáért.” (ELTE).

Ezen ígéretek ismeretében virágzó szakmára számíthatnánk – a legújabb kutatások azonban ennél összetettebb valóságot tárnak fel.

A boldogtalan szakma?

Nemrégiben egy nemzetközi csoportban arról beszélgettünk, hogy kiknek lenne a legnagyobb haszna a coachingból. Mivel én voltam az egyetlen jogász a teremben, megdöbbentett, hogy milyen gyorsan egyetértett mindenki: a jogászoknak van rá a legnagyobb szükségük.

Az a vélekedés, hogy szakmánkat elégedetlenség sújtja, egybevág a legújabb kutatásokkal.

A 2022-es Towards a Healthy and Sustainable Practice of Law in Canada – Phase I című jelentésből kiderült, hogy a jogászok 59,4%-a tapasztal pszichológiai problémákat, és ez a szám a joghallgatók körében 72%-ra ugrik – szemben a lakosság 40%-ával. A jogi szakemberek 28,6%-a számol be közepes vagy súlyos depressziós tünetekről, és 35,7%-uk küzd szorongással (szemben a lakosság 15%-ával, illetve 13%-ával).

A helyzet máshol is hasonló. Az amerikai ügyvédek körében végzett 2024-es felmérés szerint több mint 38%-uk számolt be arról, hogy legtöbbször stresszesnek érzi magát, és csak 4%-uk mondta azt, hogy soha nem érzi magát stresszesnek, 10%-uk pedig ritkán tapasztal stresszt. Az Egyesült Királyságban a Life in the Law 2021 jelentés kiemelte a jogi szakemberek körében a kiégés magas kockázatát. Az International Bar Association 2021-es globális tanulmánya szerint minden harmadik jogi szakember úgy érezte, hogy munkája negatívan befolyásolja a jólétét, 41%-uk pedig a karrierjükkel kapcsolatos következményektől való félelem miatt nem volt hajlandó megbeszélni a mentális egészséggel kapcsolatos problémákat a munkáltatójával. Sajnos Magyarországról nem áll rendelkezésre átfogó felmérés ezekről a témákról.

Jogászként arra képeztek minket, hogy problémákat oldjunk meg – ami azt is jelenti, hogy nem kell ezt a valóságot feltétel nélkül elfogadnunk. Számos kutató vizsgálta e kihívások kiváltó okait és megoldási javaslatokat is tettek. Az elkövetkező hónapokban három olyan kulcsfontosságú témát fogok körüljárni, amelyek a jogi szakemberek jólétét alakítják, és foglalkozom a gyakorlati megoldási lehetőségekkel is.

Karrierdilemmák

A jogászok karrierdilemmái gyakran már a jogi egyetemre való jelentkezésre vonatkozó döntésig visszavezethetők. Sokan közülünk úgy kezdtük el ezt az utat, hogy nem voltunk tisztában azzal, kik vagyunk, mivel jár valójában a jogi munka, és hogy valóban élvezni fogjuk-e azt. Ahogy Liz Brown rámutat, a jog gyakran alapértelmezett választás azok számára, akik szeretnek érvelni vagy írni.[1]   

Ezután pedig könnyű automatikusan átcsúszni a jogi egyetemről a gyakorlatba, anélkül, hogy valaha is megállnánk gondolkodni. Sok jogász nem kérdőjelezi meg a motivációiját, érdeklődési körét, erősségeit vagy preferált munkakörülményeit, amíg egy karrierjük közepén bekövetkező válság rá nem kényszeríti őket erre.

A szakma realitásai is csak fokozatosan tárulnak fel. Bár a diploma megszerzése előtt találkozhattunk gyakorló jogászokkal, ritkán értettük meg a különböző jogi pályák nehézségeit, kompromisszumait.

Sok jogász, akivel beszéltem, elismeri, hogy nem beszélik meg nyíltan ezeket a kihívásokat szakmabeliekkel, ami megnehezíti annak felismerését, hogy mikor van szükség támogatásra. Még ha ezek a beszélgetések meg is történnének, a siker mindenki számára másképp néz ki, és erős önismeretre van szükség a meghatározáshoz és az ahhoz vezető út követéshez.

A stabil jogi karrier ígérete nem mindig állja meg a helyét. A terület folyamatosan fejlődik, ami alkalmazkodóképességet, összpontosítást és proaktív karriermenedzsmentet igényel. A mentorok felbecsülhetetlen értékűek lehetnek ezekben az átmeneti időszakokban, de egy amúgy is túlterhelt szakmában nem mindig könnyű találni valakit, aki hajlandó útmutatást nyújtani.

A gyakorlati területek vagy jogi szerepek közötti váltás kihívásokkal jár, a szakma teljes elhagyása pedig még nehezebb. A „Tényleg bukott jogász akarsz lenni?” kérdés – akár a kollégáktól, akár egy belső hangtól – megterhelheti az egyébként sem egyszerű a változást. A jogi képzés ugyan élesíti az analitikus gondolkodást, de ez döntési bénultsághoz is vezethet, ami még nehezebbé teszi a pályamódosításokat.

Változó terület, hiányzó készségek

A Világgazdasági Fórum 2025-ös, a munkahelyek jövőjéről szóló jelentése a jogi területen enyhe munkahelynövekedést prognosztizál, így nem kell azonnal attól tartani, hogy a világnak nem lesz szüksége több jogászra. Az iparág azonban gyorsan fejlődik.

Az erős jogi alapképzettség elengedhetetlen, de ez már nem elegendő a sikeres karrier felépítéséhez. A jogászoknak a ’soft skillek’ széles skálájára van szükségük, amelyek közül sok minden más szakmában értékes.

A stratégiai gondolkodás, a válságkezelés és az analitikus készségek csak a kezdet. A projektmenedzsment ma már létfontosságú kompetencia – nemcsak az ügyek kezeléséhez, hanem a közszolgálatban, a tudományos életben és azon túl is. (Ha valaki valaha is szervezett már nemzetközi konferenciát vagy készített átfogó jogszabálytervezetet, pontosan tudja, hogy ez mit jelent).

Az üzleti gondolkodásmód szintén nélkülözhetetlenné válik. Sok fiatal ügyvéd küzd a márkaépítéssel, a marketinggel, a hálózatépítéssel és a PR-tevékenységekkel – olyan készségekkel, amelyek hagyományosan nem voltak részei a jogi képzésnek. Míg a jogi egyetemen a kommunikációra helyezik a hangsúlyt, gyakran figyelmen kívül hagyják az olyan modern kérdéseket, mint a nyilvánosság bevonása és a közösségi média. Az interperszonális készségek szintén központi szerepet játszanak a jogi munkában, és kiterjednek az együttműködésre, a csapatmunkára, az ügyfélkezelésre, sőt a vezetésre is.

Végül, az időgazdálkodás kritikus tényező. A jogi területen az alkalmazottak is gyakran bizonyos fokú autonómiával rendelkeznek munkájuk strukturálásában, ami egyszerre jelent komplexitást és a produktivitás és az egyensúly fenntartásához szükséges tudatos döntések meghozatalát.

Hol kellene az ügyvédeknek fejleszteniük ezeket a soft skilleket – az egyetemen vagy a gyakorlatban? És melyek a leghatékonyabb módszerek ezek elsajátítására? Míg az élethosszig tartó tanulás sokak számára a szakmában alapvető érték, a nem jogi területekre való kitekintés vagy a segítségkérés (ami olyan érzés lehet, mintha beismernénk, hogy nem tudunk mindent) gyakran jelent pszichológiai akadályt.

Stressz, kiégés és más ellenségek

A legtöbb jogászi állás nagy nyomással és nagy felelősséggel jár. A jelentések számos stresszforrást emelnek ki, köztük az érzelmi igénybevételt, a kiszámíthatatlan munkaterhelést, a magas követelményeket mind mennyiségben, mind összetettségben, a munkahelyi bizonytalanságot, a hosszú munkaidőt, a korlátozott erőforrásokat, a határok elmosódását, a perfekcionizmust, az imposztor-szindrómát és az autonómia hiányát. E kihívások egy része magából a szakma természetéből, más része a munkahelyi kultúrából ered, míg a személyes tulajdonságok és a múltbeli tapasztalatok szintén jelentős szerepet játszanak. Ha ezeket a nyomásokat nem kontrolláljuk, akkor azok túlterheltséghez, kiégéshez és komoly mentális egészségügyi problémákhoz vezethetnek.

A helyzetet bonyolítja, hogy a jogászoktól elvárják, hogy problémamegoldók legyenek – nem csak jogi ügyekben, hanem gyakran ügyfeleik, kollégáik vagy tanítványaik személyes és szakmai kihívásaiban is. Ez a problémamegoldó gondolkodásmód még nehezebbé teszi a sebezhetőség elismerését vagy a segítségkérést. Amikor valakitől azt várják el, hogy tudja a válaszokat, a küzdelem beismerésével úgy érezheti, hogy alulmaradt.

Indítsunk párbeszédet

Ez a havi sorozat a jogi szakemberek előtt álló kihívások és az azok leküzdésére irányuló stratégiák feltárására szolgál. Miközben a jogi szakmát tágan szemlélem, különös felelősséget érzek abban, hogy foglalkozzam a tudományos és közjogi pályán dolgozók egyedi küzdelmeivel, ezért néhány bejegyzés az ő sajátos tapasztalataikra fog összpontosítani. Az elkövetkező bejegyzésekben megosztom a szakma helyzetével kapcsolatos legújabb kutatásokat, több szempontból vizsgálom a problémákat, szakértőkkel beszélek, könyveket ajánlok, és interjúkat készítek jogi szakemberekkel az útjukról. Bemutatom továbbá azokat a legjobb gyakorlatokat is, amelyek máris változást hoznak. Végső soron az a célom, hogy olyan párbeszédet kezdeményezzek, amelyek valódi változásokhoz vezetnek, és segítenek egy egészségesebb, fenntarthatóbb, virágzó jogi szakma kialakításában.

Legyen részese a párbeszédnek! Létrehoztam egy anonim kérdőívet (angol nyelvű), hogy jobban megértsem a jogászok előtt álló kihívásokat, amikkel itt foglalkozom. Az Ön hozzájárulása hihetetlenül értékes lenne – a kitöltés mindössze 10-15 percet vesz igénybe. Ha van gondolata, ajánlása vagy tapasztalata, amit meg szeretne osztani velem, örülnék, ha megírná a hello@ebodnar.com címre. Kezdjük egy párbeszédet – itt az ideje.

Bodnár Eszter az ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem docense és a University of Victoria adjunktusa. Okleveles karrier coach, aki jogi szakembereket támogat egy céltudatos karrier és élet kialakításában.

---

[1] Brown, Liz. Life After Law: Finding Work You Love with the J.D. You Have. 1st edition. Routledge, 2017. 3.